Tápiógyörgye község

Adatok

Régió: Közép-Magyarország
Megye: Pest megye
Kistérség: Nagykátai kistérség
Lakosság: 3709 fő
Terület: 53.31 km²
Népsűrűség: 69,57 fő/km²
Rang: község
Körzet hívó: 53

Fekvése

Tápiógyörgye az Alföldön (nagytáj), a Közép-Tisza vidéken (középtáj), a Közép-Tiszai ártérben (kistájcsoport) fekvő település. A legközelebbi várostól, Abonytól ÉNyÉ-ra fekszik – közúton 19 km-re. Területe 5331 hektár.

A falu felszíne enyhén lejt dél, délkelet felé, s túlnyomórészt a folyók által feltöltött síkság része. A relatív relief mindössze 1,5-2 m/km2. Felszínének mélyebben fekvő területei a nagy vízrendezési munkálatok előtt gyakran belvizesek és mocsarasak voltak. A felszínén ma is jól megfigyelhetők a sekély holtmedrek, s a hozzájuk csatlakozó árterek. A falu északi részén Tápiószele felől – délkelet felé fokozatosan lejtve – egy infúziós lösszel fedett tábla található. Ettől keletre – a Tápió völgyével kettészelve – löszös iszap fedi a felszínt. A Tápió völgyelésében holocén öntéshomok és -iszap az uralkodó. A Tápiótól délre egy kisebb lösztábla található, több helyen szikes foltokkal. A falu területén jelenleg is aktívan bányásszák az agyagot, amelyet a helyi téglagyár hasznosít.

Éghajlata mérsékelten meleg és mérsékelten száraz. A legfontosabb éghajlati elemek éves átlagmutatói: a napsütéses órák száma 2000 körüli, a középhőmérséklet 10,2?C, a csapadék mennyisége 530-550 mm, amelyből a vegetációs időszakban 320-330 mm hullik. Az uralkodó szélirány északnyugati, az átlagos szélsebesség 2,5-3,0 m/s.

Története

A falu területén a Tápióból kiágazó Ilike mentén, sok értékes régészeti lelet került elő a feltárt lakóházakból. Az 1938-ban a Györgyey-család birtokán talált, késő antik bronzmécsest a kiváló régész, László Gyula, egyiptomi keresztény (kopt) eredetűnek vélte, amely feltehetően bizánci közvetítéssel kerülhetett Tápiógyörgye területére. A honfoglalás előtti idők kerámiái azt bizonyítják, hogy ezen a vidéken éltek szkíták, kelták, szarmaták, hunok és avarok is. A honfoglalást követő évtizedekben a falu területén megtelepedett az ország közepét elfoglaló Megyer törzs népének egy része. Ezt jól bizonyítja az az adat, miszerint a falu határában a mai napig két elnevezésben – Megyer és Füzesmegyer – fennmaradt ennek a törzsnek a neve.

A falu első okleveles említése 1220-ban fordul elő, a Váradi Regestrumban. 1941-ben az Attila u. 90. sz. ház tulajdonosa, kertjében, egy tatárjáráskor elrejtett kincsleletet talált, amelynek többsége úgynevezett friesachi dénár. Az Ilike közelében 1979-ben végzett ásatás során tárták fel egy Árpád-kori fatemplom alapjait, valamint egy későbbi építésű kőtemplom maradványait. Ennek a feltárásnak a közelében található az úgynevezett Sós út, amelyen Erdélyből szállították Pestre (a középkorban) a sót. Tápiógyörgyei szakaszát jelenleg is Sós útnak nevezik. A település a tatárjárás idején teljesen elpusztult, s emiatt a XIII-XIV. században lakatlan. A XV-XVI. században a mai falu területén három településről tudunk: Györgye, Megyer és Füzesmegyer. A falu 1496-ban a solymári várhoz tartozott. Az 1528-ban készült, Lázár deák-féle térképen, jól látható Megyer falu kéttornyú gótikus temploma. A XVI. század elején a falu a Dobroviczky és a Podmaniczky családé volt, az előbbi család birtokát 1528-ban Werbőczy István kapta meg a királytól. Az 1540-es évektől ezek a falvak is török megszállás alá kerülnek, de teljes elnéptelenedésükig – a XVI. század végén lezajlott, 15 éves háború pusztításáig – adófizető, sokféle növényt termelő és főleg juhtenyésztéssel foglalkozó népesség lakta. A falu újjátelepítése 1730-tól kezdődött el. A falu földbirtokosai ebben az időben Huszár József és Bencsik József, valamint a Prónay család. A fenti családok tevékenységének köszönhetően telepednek le a faluban palóc nyelvjárást beszélő magyarok és kisebb számban szlovák telepesek. A település urbáriumát 1770-ben hitelesítették. A II. József idején megtartott első magyar népszámlálás adatai szerint, Tápiógyörgyén 235 házban 316 család lakott, s összesen 1773 fő élt ebben a faluban. Ezzel a létszámmal falu, a Tápiómente 4. legnépesebb települése volt, birtokosa a Prónay család.

Fényes Elek írta 1851-ben: „Tápió-györgye magyar falu Pest vármegyében. Határa jobbára gazdag fekete föld, melly sikeres tiszta búzát terem, a földesurak repczét is vetnek. Lakja 2742 római katholikus. A Tápió vizén, melly a helység alsó részét átfutja, négykerekű malom áll, ezenkívül a határban van mintegy 50 kisebb szikes tó.”

A katolikus plébánia anyakönyvét 1780-ban kezdték írni. Az 1860-ban felépült katolikus templom védőszentje Szent Anna. Berendezéséből meg kell említeni a főoltár tabernákulumát, amelyet a híres soproni építőművész, Storno Kálmán készített.

A falu területén, egy 20 holdas park közepén, 1892-ben épült fel a Györgyey család kastélya. A községben található szobrok: Szent Orbán-szobor, 1897-ben készült, s jelenleg a Falumúzeumban udvarát díszíti. A I. és II. világháború hőseinek emlékét megörökítő szobrot Ditrói Siklódy Lőrinc készítette, és 1924-ben avatták fel. Nepomuki Szent János szobra 1763-ban készült, amely ma a templomkertben látható. Ezenfelül a község különböző pontjain látható még három szobor: Oláh Sándor: Szent Kristóf, Farkas Ádám: Termés, Rajki László: Hajnal című alkotásai.

Az I. világháborúba bevonult katonák száma 817 fő, közülük 142 fő halt hősi halált. Az 1920-as évek elején lezajlott, Nagyatádi-féle földreform alkalmával, 1813 kat. holdat osztottak ki. A két világháború között az alábbi egyesületek és szövetkezetek alakultak meg a faluban: Önkéntes Tűzoltóság, Kisgazdakör, Iparos Kör, Olvasókör, Hitelszövetkezet, Hangya szövetkezet, Tejszövetkezet. Az 1920-as években 6 asztalos, 5 cipész, 2 bognár, 5 borbély-fodrász, 1 bádogos működött. 13 cséplőgép-tulajdonos volt, autótulajdonos 2, teherautója ugyancsak 2 személynek volt. A faluban gőz- és vízimalom működött, valamint Weinberger Samu téglagyára.

A II. világháború idején, 1944. november 11-én foglalták el a falut az oroszok. A visszavonuló németekkel vívott harcokban 400 lakóház megsérült, 28 szovjet, 18 német és 1 magyar katona halt meg. A németek agyonlőtték dr. Kandel Henrik orvost, 1944. november 7-én. 1945 tavaszán megalakult a falu nemzeti tanácsa. Az 1945-ös földreform idején 3700 kh földet osztottak szét az igénylők között. 1945-ben megalakult a helyi kereskedelmet irányító Földműves szövetkezet.

1948-ban a Sárközi tanyán létrejött a II. típusú termelőszövetkezet, amelynek első elnöke Barannecz János lett. 1959-ben alakult meg a Zöld Mező termelőszövetkezet, amelynek elnöke Keszi József lett. 1949-ben a faluba bevezették a villanyvilágítást, 1950-ben megalakult a községi tanács.

Az 1950-1960-as években új iskola épült, szolgálati lakásokat és tornatermet létesítettek, a kastélyban szociális otthont alakítottak ki. Megkezdődött a falu úthálózatának aszfaltburkolattal való ellátása. Az artézi kutak fúrásával megoldódott a lakosság ivóvízellátása. Ebben az időben kezdte meg működését a községi zeneiskola, amelynek fúvószenekara sok sikert aratott országszerte.

1977-ben megalakult az Öregek Napközi Otthona, 1979-ben 30 férőhelyes bölcsödét avattak. 1979-ben került átadásra a Faluház, amelyben a községi könyvtár működik jelenleg is, és egy színháztermet is kialakítottak. 1983-ban avatták fel a falu központjában az egykori pedagógus szolgálati lakásban a Falumúzeumot.

1991-92-ben megtörténtek a kárpótlási földárverések, s ennek megfelelően új birtokviszonyok alakultak ki. 1993-ban bevezették a földgázt, 1996-ban kiépítették a telefonhálózatot.

Tápiógyörgye tipikusan mezőgazdasági település volt. A helyi gazdasági életben ma is fontos ennek a gazdasági ágnak a szerepe, ám a lakosság nagyobb részénél ma már csak jövedelem-kiegészítést jelent. A helyi termelőszövetkezet megszűnt, a földárverések 1994-ben fejeződtek be, a részarány-tulajdonosok részére a földet 1996-ben kiadták. A fentiek következtében a helyi gazdasági ágak magántulajdonban vannak.

Nevezetességei

Falumúzeum – helytörténeti gyűjtemény az 1883-ban épült tanítói lakásban. Az udvaron Szent Orbán szobra.

Turizmus

Strandfürdő:

A strandolásra június közepétol augusztus végéig nyílik lehetoség. Strandbelépők árai: - gyermek, diák: 250 Ft+ÁFA/ nap 2500 Ft+ÁFA/havi bérlet - felnőtt: 500 Ft+ÁFA/nap 4000 Ft+ÁFA/havi bérlet - nyitást követő és zárást megelőző 1 óra időtartamra: 125 Ft+ÁFA/fő - úszótanfolyamot igénybevevők: 2500 Ft+ÁFA/fő/turnus

Tájvédelmi Körzet:

Amint az Egyesült-Tápió töltésén haladva Újszász irányába elhagyjuk Tápiógyörgyét, egy kiterjedt legelőre érkezünk, melyet az itt lakók Gulya-gyepnek hívnak. Évszázadokon keresztül ez volt a falu fő legelőterülete, melyet jól mutatnak a gyep szélén álló gémeskutak maradványai. Az egyik oldalán még elolvashatjuk azt a márványtáblát, melyet 1937-ben a helyiek által alapított legeltetési társulat helyezett el. A legelőt egykor lovakkal, juhokkal, de főleg szarvasmarhákkal legeltették. A terület mai állapotában a Tápió-vidék egyik legnagyobb pusztája, mely a megyehatáron átnyúlva a szomszédos települések – Jászboldogháza, Újszász – külterületén is folytatódik. Az összesen mintegy 600 ha kiterjedésű gyepből az 1998-ban megalakult Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzethez megközelítőleg 200 ha tartozik. Ezen a részen már eltűnnek a vidékünkre oly jellemző homokbuckák és löszdombok, a táj egyszerre asztallap simaságúvá válik. A Tápió szabályozása előtt széles kanyarulatokat leírva haladt befogadója, a Zagyva felé. Ma már persze más a helyzet, hiszen futását kiegyenesítették, bal oldalára pedig az árvizek elleni védekezés gyanánt magas töltést építettek. Szerencsére a természet nem hagyja magát. A tavaszi áradások alkalmával a Tápió gyakran kilép medréből, ilyenkor soktíz hektáron időszakos tavakat, vízállásokat hagy maga után. Ezeket szemlélve az ember könnyen maga elé képzelheti az egykori, növény- és állatvilágában a mainál lényegesen gazdagabb vízivilágot. Ha valaki tavasszal érkezik a Gulya-gyepre, leginkább a nyüzsgő madárvilágra figyelhet fel. A százas, esetenként ezres csapatokban átvonuló vízimadarak egy része a költési időszakban is itt marad. Ilyen a tocsogós réteken tucatnyi párban költő bíbic (Vanellus vanellus), illetve ritkább rokonai, a fokozottan védett piroslábú cankók (Tringa totanus) és nagy godák (Limosa limosa). Egyes években egyéb ritka fajok is fészkelhetnek, mint amilyen a gólyatöcs (Himantopus himantopus), réti fülesbagoly (Asio flammeus), csörgő réce (Anas crecca). A pusztát színesítő magányos fák, vagy kisebb fasorok már más madárfajok megtelepedésének kedveznek. Ezek közé tartozik a szintén fokozottan védett kékvércse (Falko vespertinus) és szalakóta (Coracias garrulus). A sekély, tavasszal gyorsan felmelegedő vizek jellemző békafaja a tömegesen megjelenő, egyébként egész Európában fogyatkozó vöröshasú unka (Bombina bombina). Az állandó vízhozamnak, és a jó vízminőségnek köszönhetően gazdag a Tápió halfaunája. Együtt fordulnak elő az áramláskedvelő és a lassú folyású részeket kedvelő halfajok. Ilyen a védett fenékjáró küllő (Gobio gobio), vagy a fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri). Sajnos az állatvilág többi csoportjáról, különösen a gerinctelenekről nagyon keveset tudunk. A terület növényvilága nagyban hasonlít a tiszántúli, ezen belül is a hortobágyi szikes puszták növényzetéhez. Néhol azonban megfigyelhetjük a Kiskunságra jellemző vakszikes, szikpadkás, növényzettel csak gyéren borított részeket is. Védett növényfajai közé tartozik a dekoratív fátyolos nőszirom (Iris spuria), a csak a Kárpát-medencében előforduló kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) és a nyárutón szem elé kerülő réti őszirózsa (Aster sedifolius). Sajnos a korábbi évtizedek intenzív gyepgazdálkodása – ezek közé tartozott a rendszeres műtrágyázás és felülvetés – miatt a legelő nagy foltokban fajszegény. A Gulya-gyepet a védetté nyilvánítással egy időben a Magyar Állam javára megvásárolta a természetvédelmi kezelést végző Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. Az Ő felelőssége, egyben kötelessége a terület természeti értékeinek megőrzése, melynek legfontosabb része a természetbarát gyepgazdálkodás bevezetése. Ennek során az Igazgatóság szürkemarhagulyája nyár végén akár két hónapot is a területen tölt. A védett terület látogatása során a következő előírásokat kérjük tartsák be: • Tilos a növények és állatok háborítása és károsítása. • A védett területen gépjárművel csak a Tápiót kísérő töltésen lehet közlekedni. • Horgászati tevékenységet csak engedély birtokában, a falu és a Gulya-híd közötti szakaszon lehet végezni. • Szemetelni szigorúan tilos.

Falumúzeum:

Tápiógyörgye a XVIII. század első felében újjátelepült község. Feltehetőleg kétbeltelkes településrendszere az újabb utcaszabályozások és telekrendezések következtében módosult: szabályos utcákkal, szalagtelkes és fésűs beépítésű települési részekkel is bővült. A község egykori lakóházai az alföldi háztípus keretében alakultak. Az alföldi jellegű búboskemencét később szögletes kemencére alakították át.

A falumúzeum épülete a település középpontjában a római katolikus templom melletti oldalon, az általános iskola épületével átellenben fekszik. A ház Gecse Endre plébános györgyei tartózkodása (1875-1892) alatt épült, de építésére vonatkozó bejegyzés a História domusban nem található. A szoba mennyezetét tartó gerendába vésett évszám tanúsága szerint, a katolikus tanítók lakásául szolgáló házat 1883-ban építették. A falubeli hagyomány úgy tartja, hogy községi tulajdonba 1906-1910 között került, Vágány József törvénybíró közreműködésével. Az épület jellegzetessége, hogy két háromosztatú lakóházat építettek egymás végébe, így egyszerre két tanító lakott benne családjával. A lakrészek bejárata az épület két ellentétes, hosszanti oldalán van, a ház jobb oldalán a pitvarból nyíló ajtó előtt györgyei ámbit van, melyet az 1860-as években épült módos parasztházakon figyelhetünk meg.

A falumúzeum alapját az 1977-ben elhunyt Molnár László tanár vetette meg, aki az 1960-as évektől lelkesen gyűjtötte a paraszti élet használati tárgyait. A gyűjteményt az iskola padlásán tárolták, innen kerültek az ép darabok a falumúzeum kiállításába. A falumúzeum ügyét Varró István tanácselnök magáénak érezte és 1983-ban megnyílt a néprajzi kiállítás, a község anyagi támogatásával és jelentős társadalmi munkával.

Három helyiséget mutatunk be, az 1920-as évek állapotában. Kis Miklós keze nyomán készült a szobában a búboskemence és a konyhában a régi rakott tűzhely rekonstrukciója. A szoba, konyha és pitvar festését Fehér Istvánné Ladányi Anna, györgyei festőasszony végezte, helyi ízlésnek megfelelően. A festés sablonnal, ún. furmával készült a korábban használt festékek alkalmazásával, figyelembe véve az alkalmazott színharmóniát. A falumúzeum berendezése nagyrészt a század húszas éveinek paraszti lakáskultúráját tükrözi. Néhány szép bútordarab a múlt század második felében készült. Mind a sarok, mind a párhuzamos elrendezés szokásos volt Györgyén, mely utóbbinak egyik lehetőségét a falumúzeumban mutatjuk be. Kiemelkedő bútordarabok a tiszafüredi stílusú festett kanapé és párja, a kemence padkáján látható kiskanapé vagy ücsü. Ugyancsak tiszafüredi bútor a pitvarban a festett tálasfogas, melynek eredeti helye egykor a szobában a kanapé fölött volt, de az 1920-as évekre már kiszorult a szobából. Valószínűleg helyi munka, a század elején készült flóderozott tornyos nyoszolya. A kamrában kapott helyet az emberalakos, vésett díszítésű gömöri ácsolt láda, mely egy korábbi időszakban a szobában szekrényként szolgált. Századunkban pedig a györgyei gazdasszony farsang háromnapokkor, böjt kezdetén ide zárta be a zsírt és a füstölt sonkát.

A napi kultúra más összetevői mellett a györgyei parasztházak berendezése is számos rokon vonást mutat a szomszédos Jászság lakáskultúrájával.

A falumúzeum kertjében áll a györgyei szőlőkben, a Szőlő úton 1897-ben felállított Szent Orbán-szobor. A szobor jobb keze hiányzik és ez nem a véletlen műve. 1936-ban Györgyén májusban elfagyott a szőlő és egy kétségbeesett szőlősgazda bosszút állt Orbánon. A györgyei népnek az állattartás mellett nagyon fontos jövedelemforrása volt a szőlő, erre utal a talapzaton olvasható könyörgés is:

"Szent Orbán Könyörögj érettünk Kérj áldást istentől Szőlőink Gyümölcsfáink és veteményeinkre"

2003 nyarán felújították a múzeum épületét. A tetőszerkezetnél komoly csere vált szükségessé – a meglévő erősen korhadt állapotban volt, melynek következtében a teljes tetőszerkezetet új faanyagból kellett átépíteni. A kőműves, asztalos és festői munkák elvégzései, valamint a kiállított tárgyak helyreállítása tette teljessé a felújítást. A felújítás költsége 980 ezer forint volt. A belső felújítási munkálatok irányításában komoly szerepet vállalat Bihari József nyugalmazott múzeumigazgató, aki hozzáértésével segítette a korhű rekonstrukció lebonyolítását. A múzeum kiegészült egy új látványossággal; udvari kemence lett felépítve, ami Theisz József helyi lakos munkáját dicséri. A felújított falumúzeum átadására, ünnepélyes keretek között 2003. augusztus 20-án, a községi ünnepséggel egybekötve került sor.

Következő községek

További községek